Daizo irományai

Naruto Nendaiki: Gaisuke Daizo


Daizo kisírt szemmel ült a családi házban. A kezében egy levelet szorongatott, ami kicsit össze gyűrődött a kezében. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette a kopogást, csak azt, amikor egy férfi megszólította:
- Szia! - köszönt a férfi kedvesen. - Te vagy Daizo?
- Igen, miért? - kérdezte a fiú, közben a levelet bámulta.
- A nevem Minagawa Hiroshi! A Mizukage küldött érted. Azt szeretné, ha hozzám költöznél, amíg a szüleid vissza nem térnek. Erről adott egy papírt is. Gyere velem, kérlek!
- Mi van akkor, ha itthon szeretnék maradni? Megvárom amíg a szüleim hazatérnek. Úgy is pár nap múlva visszajönnek. Mindig haza jönnek pár nap múlva.
- Attól tartok, most sokáig távol lesznek. Mei sama említette, hogy ezúttal egy nagyon veszélyes küldetésen vesznek részt...
- És nem valószínű, hogy visszajönnek. - fejezte be Daizo a férfi helyett.
- Azt nem hiszem. Biztos vagyok benne, hogy haza jönnek hozzád. Addig viszont arra kérlek, hogy gyere velem. Amíg a szüleid távol vannak, élj velem és a feleségemmel.
A fiú ekkor felállt és a férfire nézett. Mindketten csendben voltak, nem beszéltek többet. Daizo lassan elindult az ajtóhoz, majd megállt Hiroshi mellett.
- Rendben van. Amíg nem jönnek haza, addig önnel és a feleségével fogok lakni. Viszont szeretnék minden nap haza jönni és rendben tartani az otthonomat. Nem szeretném, ha arra jönnének haza, hogy minden csupa por.
- Azt hiszem, ezt megbeszéltük. - indultak el Hiroshi házához.
A férfi Kirigakure központjában élt, egy hatalmas, kétszintes házban. Daizo csodálkozva figyelte az épületet, ami előtt egy kert foglalt helyet. Amikor beléptek a kapun, egy nő lépett ki a házból.
- Csakhogy megjöttetek! - mondta. - Örülök a találkozásnak, a nevem Kannagi Nana!
- Én is örülök. - hajolt meg a fiú. - Én Gaisuke Daizo vagyok.
- Gyertek be, pár perc és elkészül a finom ebéd!




Daizo szomorúan sétált Kiri utcáin. Épp a falu melletti tóhoz sietett, ahol a csapatának gyűlése van. Ez lesz az első alkalom, hogy találkozik velük. Nem tudja kik lesznek a társai, de még a Sensei-e nevét sem ismeri. Viszont különösebben nem foglalkozott ezzel a dologgal, mivel még mindig a szülei jártak a fejében. Nem bírta felfogni, miért vállaltak el egy olyan küldetést, amiből nem valószínű, hogy vissza térnek.
Annyira a gondolataiba mélyedt, hogy észre sem vette, amikor megérkezett a tóhoz. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy valaki köszön neki. Az egyik csapattársa volt az, Yukihime.
A lány fehér kimono-t viselt kék csíkokkal. A kezén egy világos kék kesztyű volt. Miközben a Daizo a lányt bámulta, azon gondolkozott, vajon hol tarthatja a fegyvereit? Azonban ekkor újból megzavarták. Ezúttal a másik társa, Takeshi.
A fiú tetőtől talpig feketébe öltözött, a fejpántját pedig övként viselte. Rajta már jobban észre lehetett venni a fegyvereit. Kunai tartó a jobb lábon, egy övtáska, ami valószínűleg fegyvereket tartalmazott, illetve egy Ninjaken a háton.
- Sziasztok! - szólalt meg.
- Üdv, a nevem Takeshi! - nyújtott kezet a fiú.
- Tudom ki vagy! - fogadta el a kézfogást Daizo
Ezután egy pukkanás kíséretében megjelent egy nő. Tetőtől talpig feketében volt, de mintha csak leplek borították volna a testét. Fegyvert nála sem lehetett látni, ennek ellenére elég fenyegető jelenségnek tűnt.
Alaposan szemügyre vette a genineket, majd egy tekercset vett elő a ruhája alól. Olvasgatni kezdte, közben hevesen bólogatott. Kékre festett haja ettől eltakarta az arcát, így nem láthatták, hogy mosolyog.
- Tehát titeket kaplak. -szólalt meg. - Ha jól látom, te vagy Yukihime. Bemutatkoznál?
- Természetesen! Egumi Yukihime vagyok, most lettem genin.
- Ha nem mondod, akkor hülyén halunk meg. Arra lennék kíváncsi, mit szeretsz csinálni a szabad idődben, illetve hogy mire szeretnél gyúrni.
- Oh, elnézést! - sütötte le a szemét a lány. - Általában olvasni szoktam a szabadidőmben. Viszont csak akkor ha a napi edzésem már meg volt. Azon viszont még nem gondolkoztam, mire gyúrnék rá szívesen. Szeretnék jó lenni a közelharcban és a távolságiban egyaránt.
- Rendben, ezt majd megoldjuk. Esetleg valamit tanultál otthon? - kérdezte a kunoichi.
- Ami azt illeti, igen. Apukám megtanított néhány technikát, amihez elengedhetetlenek a fegyverek.
- Igaz, az édesapád kiváló fegyverhasználó. Rendben, akkor téged megbeszéltünk. Most te jössz! - mutatott Takeshi-re. - Te is csak azt mond el mit szeretsz csinálni, illetve mire akarsz majd gyúrni.
- Okés. A nevem Hirayama Takeshi, szinte mindig edzek. Ha van egy kis szabadidőm, akkor az eddigi tudásomat tökéletesítem, illetve fejlesztem. Én csak a közelharcban szeretnék jó lenni. A távolsági harc csak a gyávák fegyvere! - erre a kijelentésre Daizo felkapta a fejét.
- Az észt ne téveszd össze a gyávasággal! Minek lopóznék mögéd, ha távolról is le tudnálak szedni?
- Ohh, csak a gyávák szoktak lopakodni! Az igazi harcos szemtől szemben győzi le az ellenfelét.
- Elég érdekes vélemény. Szerintem nekünk nem az a feladatunk, hogy szemtől szemben győzzük le az ellenséget. A lényeg, hogy leleményesek legyünk és úgy végezzünk a célponttal, hogy az ne vegye észre. Ha továbbra is így fogsz gondolkozni, hamar elvérzel egy komolyabb küldetés alatt. - mondta a Sensei. - Most viszont te jössz, Daizo!
- A nevem Gaisuke Daizo. Szabadidőmben szeretek edzeni, illetve más dolgokkal lefoglalni magam. Például szeretek sétálni és olvasni is. A későbbikben pedig szeretnék én is Oinin lenni.
- Tehát a szüleid útján akarsz járni. Ez nagyon jó elképzelés. Jaj, el is felejtettem, Takeshi, te tanultál valamit odahaza?
- Igen, Sensei! Olyan technikákat tanultam, amelyekkel legyőzhetetlen vagyok közelharcban.
- És te, Daizo?
- Tanultam én is néhány dolgot. Például nyomolvasást, csapda ismeretet.
Ekkor a nő egy újabb tekercset vett elő. Oda adta Yukihime-nek és megmutatta mit is tartalmaz. Egy térkép volt az, ami a falut és a környékét ábrázolta. A genin nem tudta, hogy mit akar ez jelenteni, csak értetlenül bámulta a kunoichi-t.
- Nos, ha az én szárnyaim alatt akartok felcseperedni, akkor találjatok meg! Ez a térkép „X”-el jelöli a tartózkodási helyemet. Ha megtaláltatok, akkor elárulom ki vagyok és mihez értek! A csapatot Yukihime fogja vezetni, tehát fiúk engedelmeskedjetek.
Ezután a kunoichi egyszerűen csak köddé vált. A geninek meglepetten figyelték az eseményeket. Pár pillanatig csak álltak egy helyben és gondolkoztak. Végül Daizo megtörte a csendet:
- Nos, akkor lássuk neki! Mit csináljunk, kapitány?
- Ne hívj így, légy szíves! Hívjatok csak Yukinak, azt jobban szeretem.
- Rendben. - válaszolt Takeshi. - Hogy lássunk neki a feladatunknak?
- Azt hiszem, jó lenne, ha értelmeznénk a térképet. Valaki ért az olvasásához? Én nem vagyok benne igazán jó.
Ekkor Daizo átvette a térképet és tanulmányozni kezdte. Hamar rájött, hogy ismeri azt a helyet, ahova menniük kell. Már épp közölni akarta ezt, azonban Takeshi kitépte a kezéből a tekercset és okoskodni kezdett.
- Add csak ide! Én ehhez nagyon jól értek. Ha jól látom, ki kell mennünk a kapun és ha végig haladunk a nyugatra vezető úton, akkor pár óra múlva ott vagyunk.
- Elnézést, hogy bele szólok, de nem jól tartod a térképet! - szólalt meg Yuki, enyhén elvörösödve.
- Én tudom merre kell mennünk!
- Ez nagyszerű! - mondta Yuki. - Akkor vezess minket, mi pedig követünk.
Daizo ekkor bólintott egyet, majd elindult a családi házuk felé. Pár perc alatt elérték az épületet. Yuki lenyűgözve figyelte a helyet, mivel volt ott néhány nagyon érdekes eszköz, ami az edzést segítette. Azonban nem időztek túl sokat az épületnél. Ahogy érkeztek, úgy hagyták el. Ezután az erdőbe vezetett az útjuk. Fáról fára ugráltak, egészen addig, amíg meg nem látták a folyót, a túlpartján egy kisebb szigettel.
- Ott lesz a Sensei! - mutatta Daizo. - A szüleimmel jártam már erre. Azt mondták, hogy nagyon veszélyes környék, ezért ez lesz az első alkalom, hogy oda megyek.
- Aham. Akkor legyünk óvatosak! Nem hiszem, hogy a szüleid csak szórakozásból tiltották volna meg. - mondta a lány.
A kis csapat ezután tovább folytatta az útját. Szerencséjükre a folyó ezen része csak a derekukig ért, így könnyedén át tudtak kelni a túlpartra. Amint átértek, Takeshi elindult az élen. A fiú elég gyors tempót diktált, ami nem tetszett Daizo-nak. A fiú lelassított és alaposabban megnézte a környéket.
- Takeshi, azt hiszem jobb lesz ha meg állsz egy kicsit! - szólalt meg, de a fiú nem foglalkozott vele, mintha nem is hozzá beszélnének. - Vigyázz, mert csapdák lehetnek felszerelve a környéken!
Alig mondta ki, egy furcsa kattanó hangra lettek figyelmesek. Takeshi ekkor megtorpant, majd érezte, hogy valami elkaszálja a lábát. Mire a földre esett volna, Yukihime felsikoltott.
- Mondtam vigyázz! - szólalt meg Daizo ismét. - Még most megmentettelek, de később nem lesz ilyen szerencséd!
- Daizo kun, vezetnél minket? - kérdezte aggódó hangon a lány.
- Természetesen.
Takeshi kissé csalódottan, illetve mérgesen figyelte a társát, aki átvette tőle a vezetést. A továbbiakban sokkal lassabban és óvatosabban haladtak. Minden egyes méteren találtak valamilyen csapdát. A legtöbbjük ártalmatlan volt, viszont akadt közöttük néhány igen veszélyes is.
- Át van alakítva ez a hely. - szólalt meg Daizo egy olyan fél órás séta után. - Korábban nem ilyen csapdák lehettek itt.
- Miből gondolod? - kérdezte Takeshi.
- Pár perce láttam egy átalakított senbon-vetőt. Jelenlegi állapotában ártalmatlan ránk nézve. Viszont találtam már egy csapdát, ami egy akna. Ha rálépsz, robban. Utána órákig keresgélhetnénk a darabjaidat.
- Azt hiszem, akkor jobb lesz, ha szorosan a nyomodban haladok. - szólalt meg kicsit aggódva Yukihime.
- Lényegében igen. Ne aggódj Yuki, nem hagyom, hogy bajotok essen. Csak kövessétek az utasításaim és nem lesz baj! Most viszont menjünk, keressük meg hamar a sensei-t.
A geninek bólintottak, majd követték tovább a fiút. Daizo némán vezette a társait keresztül a kis szigeten. Szerencsére mindvégig sziklás terepen haladtak, így a fiú könnyedén észre vette a csapdák jelentős részét. Útjuk közben csak néhány kisebbet aktiváltak, de azok nem okoztak semmilyen sérülést sem a számukra.
Végül napnyugtára elérték a térképen megjelölt helyet. A sensei valóban már várta őket. A nő vidáman integetett nekik, majd eléjük sietett. Amikor a csapat közelébe ért, alaposan megbámulta őket.
- Úgy látom Yukihime nagyon jó munkát végzett és épségben ide hozott titeket! - szólalt meg egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Elnézést sensei, de nem az én érdemem. Daizo vezetett minket el a szigethez, itt pedig ő mutatta az utat a csapdák között. Az övé az igazi érdem!
- Ugyan, Yuki chan! - szólalt meg a fiú. - Én úgy gondolom, hogy egy nagyon jó vezetői döntést hoztál. Mondhattad volna, hogy nem bízod rám a vezetést és a halálba küldhettél volna minket. Azonban te jól felmérted a helyzetet és egy nagyon jó döntést hoztál!
- Akármennyire is rossz elismerni, igaza van Daizo-nak. Te voltál a vezető és te hoztad meg a helyes döntést. A tiéd az érdem!
- Látom, igazi lovagokat kaptál társaknak. Nos, osztom a fiúk véleményét! - mondta a kunoichi, majd megsimogatta a lány fejét. - Most viszont engedjétek meg, hogy bemutatkozzak. A nevem Sakai Kazumi! 2 éve vagyok Jōnin, ti lesztek az első csapatom. Nagyon jó vagyok a Suiton elem, a Taijutsu és a Kenjutsu terén. A vezetésem alatt megtanítalak titeket az embervadászat rejtelmeire, a túlélésre, illetve a harci helyzetekben való viselkedésre. Ebben társaim is lesznek, ugyanis lebeszéltem egy Oininnel, hogy segítsen, illetve lesz még néhány másik segédem is a faluból. Ezen a helyen fogunk minden nap edzeni, ha befejeztük a napi teendőinket, vagyis a küldetéseket. Azt hiszem mára ennyi elég is lesz. Most megmutatom a biztonságot utat, így legközelebb már sokkal könnyebben ide fogtok találni!
Ekkor a nő elindult egy eddig rejtett hegyi ösvényen, a csapata pedig követte őt. Daizo ekkor már sokkal vidámabbnak látszott, mint korábban, ezt meg tudták állapítani róla. Valószínűleg mindez azért lehetett, mert kicsit megfeledkezett a szülei veszélyes küldetéséről.
Daizo a Minagawa házban elmesélte az ideiglenes nevelőinek, hogy mi történt vele genin élete első napján. A férfi és a nő vidáman hallgatták a fiú beszámolóját. Mindketten nagyon örültek, hogy boldognak láthatják a Gaisuke klán ifjú tagját...

Semmi baj, hogy ide írtál!
Viszont ez nem két történet, hanem egy, csak volt egy kisebb időugrás és azt "XXX"-el választottam el. Tehát ez egy történet

Viszont van még egy irományom, azt is megosztom! Egyébként a történetben nem teljesen az itteni Daizo-t ismerhetitek meg, de azért nagyon hasonlítanak egymásra. Elsősorban a külsejük különbözik, illetve az elem, amit használnak.

A Mizukage kényelmesen ücsörgött székében és egy fura ruhákba öltözött férfivel társalgott. A nő nagyon élvezte a beszélgetést, ugyanis közben teáztak és valamilyen apró süteményt eszegettek. Idilli beszélgetésüket azonban kopogás zavarta meg.
- Szabad! - kiáltott ki Mei.
Ekkor egy Jōnin és három genin lépett be. A kunoichi meghajolt a Mizukage előtt, majd jelezte a csapatának, hogy cselekedjenek ők is hasonlóképpen. A geninek épp engedelmeskedni akartak, amikor a falu vezetője megszólalt.
- Ugyan, hagyjátok már ezt! Mondtam már Kazumi chan, felejtsd el ezt a meghajlást!
- Igenis, Mizukage sama! - válaszolt a kunoichi.
- Most pedig engedjétek meg, hogy bemutassam Ryohei Hibari-t!
- Üdvözöllek benneteket! - köszönt a férfi, majd felállt a székéből és meghajolt.
- Örvendünk a találkozásnak! - beszélt a csapata nevében is Kazumi.
- Nem húzom tovább az időt! A feladatotok elkísérni őt Mizusiro-ba, hogy tárgyaljon a Tsukiyomi klánnal. Értesüléseink szerint az úton nem számíthattok semmilyen fenyegetésre. A tárgyalás két, esetleg három napot vehet igénybe. Arra az időre maradjatok ott, de ne keveredjetek semmilyen összetűzésbe a Tsukiyomi klánnal. Egy óra múlva teljesen felkészülve jelenjetek meg a kikötőben. A hajótok már várni fog rátok. Most elmehettek, jó utazást!
Ekkor a Sakai csapat elköszönt, majd távozott az irodából. A Mizukage még megbeszélt néhány dolgot a követtel, majd őt is útjára bocsátotta.





A hajó már másfél napja úton volt és már nagyon közel járt a céljához. A Sakai csapat érdeklődve figyelte az egyre közeledő szigetet. Mindannyian nagyon izgatottak voltak, mivel egy olyan klán vendégszeretetét élvezhetik, amely túlélte a Vérháborút. Azonban amíg a genineket a sziget látványa lefoglalta, addig Kazumi egy feléjük tartó hajó miatt aggódott.
Tudomása szerint ezen az útvonalon nem lenne szabad, hogy más is közlekedjen. Mivel a hajó nem Mizusiro felől közelít, így szinte biztosra vette, kalózokról van szó. A nő semmit sem árult el a követnek, csak a szobájába kísérte, majd a csapatához sietett.
- Készüljetek, lehet hogy hamarosan harcolnunk kell! - mondta a kunoichi. - Figyeljétek azt a hajót! Nem lenne szabad itt lennie.
- Mit fogunk csinálni ellenük? - kérdezte aggódva Yukihime.
- Szerintem ez egyértelmű. Ha támadnak, ellenállunk és végzünk velük! Ha ellenségek, akkor megmutatjuk nekik Kirigakure erejét.
Ezután felfegyverkezve várták a közeledő hajó lépését, ami egyre csak közeledett. Mivel nem lassítottak, Kazumi úgy döntött, ellenséggel állnak szemben.
- Sensei, ez belénk jön! Mit csináljunk? - kérdezte Yuki.
- Maradjatok a hajón és védjétek a követet, nem eshet baja! - ekkor a nő megalkotott néhány kézpecsétet. - Suiton: Mizu Taiho!
A nő ekkor tele szívta magát levegővel, majd amint kifújta azt, egy vízgömb hagyta el a száját. A gömb pár pillanat alatt elérte az ellenség hajóját és keresztül lyukasztotta. Ezután a kunoichi elő vett egy tekercset, amiből egy esernyőt idézett meg. A geninek értetlenül álltak a dolgok előtt, nem értették mire való az.
- Vigyázzatok, túl jól sikerült az előző támadásom!
A vízgömb valószínűleg szétzúzhatta a kormánylapátot, mivel a hajó hirtelen irányt váltott. Azonban a nagy sebességnek köszönhetően szinte oldalra borult. Kazumi ekkor leugrott a víz felszínére és az ellenség felé indult.
A nő egyre közelebb került az ellenséges hajóhoz, majd hirtelen feldobta a levegőbe az esernyőt. A geninek csak annyit láttak, hogy újra kézpecséteket alkot meg, majd mond valamit. Az esernyő hirtelen forogni kezdett a levegőben, hogy ezután senbon-ok ezreit zúdítsa a kalózokra. Azonban ez csak pár pillanatig tartott. Néhány ugyan oda vesztek, viszont még mindig túlerőben voltak.
- Nézzétek, meg akarják csáklyázni a hajónkat! - kiáltotta Yuki.
- Azzal ne foglalkozzatok, majd én elintézem! Ti csináljatok valamit a fedélzeten lévő ellenséggel! Ne hagyjátok, hogy átjöjjenek ide! - mondta Daizo, majd megalkotott néhány kézpecsétet. - Suiton: Suishi no Jutsu! - aktivált egy technikát a fiú.
Daizo egy kisebb vízsugarat fújt ki, amivel félre söpörte a csáklyákat. A következő pillanatban Yukihime támadásba lendült és kunai-kat dobott az ellenséges hajóra. Azonban ezek a fegyverek robbanó cetlikkel voltak ellátva, így hatalmas meglepetés érte a kalózokat, amikor a lány aktiválta a cetliket. Több robbanás rázta meg a hajót, ami hatalmas káoszt okozott. A fedélzeten mindenki pánikolva szaladgált, próbálták eloltani a tüzet. Azonban ez nem ment, mivel megjelent Kazumi sensei, aki mészárlásba kezdett közöttük.
Viszont hirtelen a hajó oldalra dőlt. Egy hatalmas hullám átfordította, de Kazumi szerencsére időben távozott onnan. A kunoichi vissza sietett a követ hajójára és értetlenül figyelte az eseményeket. Mintha a víz önálló életre kelt volna, körbe ölelte a hajót, majd össze roppantotta azt. Ezután a hullám elcsendesedett, amitől a Sakai csapat megláthatott egy nőt, aki egy bálna fején állt.
A nőnek szinte már hófehér haja volt, a ruháira is ez volt a jellemző, kivéve a fekete harisnyát. A kezében egy katana-t tartott, amivel tisztelgett a csapatnak, majd lassacskán megközelítette a hajójukat.
- Üdvözöllek benneteket, a nevem Tsukiyomi Bara! Ez a környék már Mizusiro területéhez tartozik. Úgy néz ki kalózok járkálnak erre. Majd szólok a Shuchou-nak, hogy küldjön ki egy csapatot, akik majd elintézik ezt a problémát.
- Az én nevem Sakai Kazumi! Mi kísérjük Kirigakure követét Mizusiro-ba! Ők itt Yukihime, Takeshi és Daizo. - a geninek ekkor meghajoltak.
- Örvendek a találkozásnak! Esetleg csatlakozhatok hozzátok? Szívesen elkísérnélek titeket a szigetre.
- Nos, megtiszteltetésnek vennénk, ha a Tsukiyomi klán egyik harcosa lenne a kísérőnk az úton! - válaszolt Kazumi.
Bara a válaszon elmosolyodott, majd a bálnáról felugrott a hajóra. Ezután elbúcsúzott a kedvencétől és keresett egy helyet ahova leülhet. Az út további szakasza csendesen lezajlott. A Sakai csapat vígan beszélgetett az új útitársukkal, így nem unatkoztak a továbbiakban. Pár óra múlva a hajó megérkezett Mizusiro kikötőjébe, ahol a Tsukiyomi klán emberei fogadták őket. Ők szerették volna a Shuchou-hoz vezetni a követet és a testőreit, azonban Bara levette róluk ezt a terhet.
Nagyjából fél óra séta után elérték a szigeten a Shuchou palotáját. Egy hatalmas épület előtt álltak, amit több ember is védett. Ahogy a csapat figyelte a környéket, tudták, ide senki nem juthat be észrevétlenül. Amikor beléptek a palotába, Bara egy lépcsőn vezette fel őket, majd az első emeleten, egy irodánál megálltak. A nő kopogtatott, majd kinyitotta az ajtót és beengedte a csapatot.
Odabent a vezér magányosan állt. Tetőtől talpig fekete ruhát viselt, aminek a nyaka eltakarta félig az arcát. Hosszú szőke haja belelógott az arca bal oldalába, így csak a jobb szemét láthatták. Az oldalán egy ninja-ken lógott, ezzel jelezve, hogy ő is harcos.
- Üdvözöllek benneteket Mizusiro-ban! - szólalt meg enyhén száraz hangon. - Bara, a testőrök mellé keresnél valakit, aki a szállásukra kíséri őket? Szeretném elkezdeni a tárgyalásokat!
- Ez csak természetes, Yang!
- Apa, apa, egy idegen hajó érkezett a kikötőbe! - lépett be kiabálva egy lány.
- Tudom, Hana. Ők a vendégeink! Amíg a tárgyalások tartanak, A Vendégváróban elszállásoljuk őket, illetve szabadon szétnézhetnek.
- Értem. Elnézést, ha megzavartam a munkádat!
- Ugyan, semmiség! Segíts Bara-nak és keressetek egy idegenvezetőt nekik!
- Értettem. - válaszolt a lány.
Ekkor a Sakai csapat elhagyta az irodát, majd az egész épületet. Daizo érdeklődve figyelte a vezér lányát, azonban vigyázott, nehogy túl feltűnő legyen.







Daizo magányosan ücsörgött a Vendégvárónak nevezett fogadó erkélyén. A társai már rég elhagyták az épületet és elindultak, hogy körbe nézzenek a szigeten. Azonban a fiút már megint elfogta a hiányérzet. Újra a szüleire gondolt, kíváncsi volt merre lehetnek és mit csinálhatnak éppen. A tekintete a távola révedt, nem foglalkozott semmivel, nem látott és nem is igazán hallott semmit. Azonban amikor valaki a vállára tette a kezét, majdnem leesett az erkélykorlátról.
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni! - mosolygott rá Hana, a Shuchou lánya.
- Semmi baj, én bambultam el túlságosan! Segíthetek valamiben?
- Csak érdeklődni szeretnék. Miért nem mentél a társaiddal? Biztos érdekesnek találnád Mizusiro-t!
- Ebben én is biztos vagyok, viszont most nincs hozzá hangulatom. - válaszolt Daizo.
- Mi a baj? Nagyon szomorúnak tűnsz! Esetleg történt valami?
- Még korábban, ami már régóta bánt.
- Értem. Esetleg elárulod, hogy hívnak? - vigyorodott el a lány. - Te már tudod, hogy Hana a nevem, viszont én még nem ismerlek téged!
- Elnézésedet kérem, a nevem Gaisuke Daizo!
- Örvendek! - válaszolt a lány, majd megölelte a fiút. - Gyere velem!
Hana ekkor megfogta a genin kezét, így az nem igazán tudott ellenkezni. Daizo a lány után sietett, így hamarosan már az utcán voltak.
- Hova megyünk? - kérdezte a fiú.
- Körbe vezetlek Mizusiro-ban! Nem szeretném, ha kihagynád azt az élményt, amit nyújthatunk neked!
- Hát jó. - adta meg végül magát Daizo.
Ezután a páros elindult az utcán, hogy körbe járják a szigetet. Igazság szerint nem volt túl sok látványosság ezen a helyen. Megnézték a kikötő melletti vásárt, a helyi kiképzőterepet, sétáltak egyet az erdőben, majd megebédeltek az egyik étteremben.
Az ebéd után folytatták a sétát. Megnézték a sziget iskoláját és kórházát is. Össze futottak Bara-val, aki elmosolyodott, amikor meglátta őket. A nő egy darabig még követte is őket, viszont a fiatalok ezt észre vették, végül Hana elzavarta.
Végül a Shuchou kastélyánál kötöttek ki, ahol megnézték a naplementét. A lány ekkor igen közel bújt Daizo-hoz. A fiú szíve szinte már kiugrott a helyéről, annyira izgatott volt. Ebben a pillanatban nem tudott a szülei távollétére gondolni. Teljesen átadta magát a helyzetnek. Amikor Hana a vállára hajtotta a fejét, teljesen elvörösödött az arca. A fiú már úgy érezte magát, mint akinek kigyulladt az arca. Teljesen összezavarodott, gondolatok és érzelmek kavarogtak az agyában. Végül azonban összeszedte magát és remegő kézzel átölelte a lányt.





Daizo még a társai előtt felébredt és egy gyors reggeli után elhagyta a Vendégvárót. Kicsit összezavarodva sétált az utcán, az előző nap eseményei jártak a fejében, amit Hana-val töltött. Nagyon jól érezte magát és szeretett volna még néhány napot vele kettesben eltölteni. Azonban tudta, ezt nem szabad, ugyanis hamarosan elhagyják a szigetet és nem valószínű, hogy hamar találkozni fognak. Nemsokára elérte a Shuchou kastélyát, ahol magába a vezérbe botlott bele.
- Jó reggelt Daizo kun! - üdvözölte őt vidáman a férfi.
- Jó reggelt, uram! - válaszolt a fiú kicsit megszeppenve.
- Hogy érezted magad tegnap? Láttam, hogy nagyon összemelegedtél a lányommal. Esetleg elárulod, mik a terveid Hana-val kapcsolatban?
- A terveim? - vörösödött el a fiú. - Ezt hogy érti?
- Szerinted hogy értem? Mondta Bara, hogy nagyon jól éreztétek magatokat a városban. Később pedig láttam, hogy együtt néztétek a naplementét. Ezek alapján arra gondolok, hogy van köztetek valami! - mosolyodott el Yang.
- Elnézést uram, de erre nem tudok válaszolni! Holnap visszatérünk Kiri-be, ő pedig itt marad Mizusiro-ban. Nem hiszem, hogy megengedhetnénk bármit is magunknak.
- Érdekes meglátás. Miért nem veszel részt a programban? Akkor gyakrabban láthatnád őt.
- Milyen programban? - kérdezte a fiú.
- Nem is tudod miről folynak itt tárgyalások? - a kérdésre Daizo megrázta a fejét, így a férfi folytatta. - Nos, az egyik dolog, az a szövetség amit kötünk veletek. Ezen kívül a Mizukage kezdeményezett egy programot, amiben néhány genin szerepet cserél néhány növendékemmel. A lényege, hogy amint megkezdődik a program, a geninek Mizusiroban fognak tanulni, az én harcosaim pedig Kiri-ben. Kéthavonta cserélődnek ezek az emberek, viszont ha két hónapot el tudnál itt tölteni, később biztos megoldanánk, hogy találkozzatok!
- Azt hiszem, ezt át kell gondolnom. Nagyon jó ajánlatnak tűnik!
- Szereted a lányomat, vagy nem? - kérdezte kicsit komolyabban a férfi.
- Ezt még nem tudtam eldönteni! - válaszolt Daizo.
- Rendben, semmi baj. Majd ha találkozol Hana-val, szólj neki hogy mutassa meg a szerzetesek templomát neked! Az a hely biztos le fog nyűgözni! - mondta egy hatalmas mosoly kíséretében Yang.
- Értettem, átadom neki. - a vezér ekkor bólintott egyet, majd távozott. Ezután Daizo magányosan kóborolt tovább.





Kora délután volt már, amikor Daizo újra találkozott Hana-val. A lány most is nagyon vidám volt. Amint meglátta a fiút, oda szaladt hozzá és átölelte. Ezután a közeli erdőbe siettek, ahol leültek az egyik fa alá és hosszas beszélgetésbe kezdtek. Hana szerette volna kideríteni miért volt Daizo korábban olyan szomorú, azonban a fiú nem árulta el. Éppen ezért a lány mesélni kezdett Mizusiro-ról. A fiú ekkor döntött, úgy hogy rákérdez arra, amit Yang mondott neki.
- Képzeld, reggel találkoztam apukáddal! - kezdte a fiú.
- Valóban? Miről beszéltetek?
- Azt mondta, hogy ha majd találkozok veled, akkor mondjam meg neked, hogy mutass meg nekem valamilyen templomot. Szerzeteseké azt hiszem ezt mondta!
- Hümm, miről beszélgettetek előtte?
- Erről-arról. Például, hogy miről tárgyalnak éppen. Ajánlotta, hogy jelentkezzek a programra.
- Az nagyon jó lenne! - vigyorodott el a lány, majd felállt és megragadta Daizo kezét. - Gyere, megmutatom neked a templomot!
Ezután a lány izgatottan magával ráncigálta a fiút, aki nem értette ezt az izgatottságot. Az útjuk a Shuchou kastélya mellett vezetett, egészen a szigeten lévő hegyre. Egy kisebb vízesésnél megálltak, így ott megtekinthették a templomot.
Az épület a víz mellett helyezkedett el. A folyó az eltűnik a szemek elől a hegyben és valahol máshol ömlik bele a tengerbe. Azonban Daizo látta, hogy néhányan a folyó mellett táncolnak. Nem értette a dolgot, ezért érdeklődve figyelte őket.
- Ők éppen a víz irányítását tanulják. Úgy tűnhet, mintha táncolnának, azonban ez nem az. - magyarázta a látottakat a lány. - Hasonlóan megy ez is mint, amikor egy jutsu-t hozol létre. Nincs szükséged kézpecsétekre, helyette a mozdulataiddal és chakra koncentrációval éred el a kívánt eredményt.
- Érdekes. Ezt csak a te klánod tudja elsajátítani, igaz?
- Igazság szerint bárki elsajátíthatja, aki Víz elemű. Tehát ha úgy döntenél, akkor te is elsajátíthatod, ha a fő elemed a Víz.
- Ez tetszik. Meddig tart egy ilyen képzés?
- Képzés? - kérdezte a lány. - Ja, vagy úgy. Nos, az alapokat 2 hónap alatt el lehet sajátítani, utána a beavatott magától fejleszti a megszerzett tudást. A szerzetesi beavatásra akkor kerül sor, ha bizonyos szintre fejlesztette a tudását. Utána újabb pár hónapot el kell tölteni a templomban.
- És utána mit kell csinálni?
- Maradhatsz a templomban, vagy járhatod a saját utadat. A lényeg, hogy maradj kapcsolatban a szerzetesekkel.
- Ahham. Érdekesnek találom a dolgot.
- Esetleg te is Víz elemű vagy? - kérdezte a lány egy csalfa mosollyal az arcán.
- Ami azt illeti, igen! - vigyorodott el a fiú. - Kezdem érteni, miért ajánlotta ezt a helyet az édesapád! Majd otthon átgondolok mindent. Meg kell még kérdeznem néhány dolgot a rokonaimtól. Az otthonomat nem tudom ki fogja gondozni, ha én nem leszek. Illetve ha a szüleim haza érnek a küldetésükből, akkor biztos csalódni fognak, hogy nem vártam őket!
- Értem. Hát, akkor majd otthon eldöntöd mit akarsz! Szeretném, ha részt vennél benne, de nem akarom erőltetni a dolgot. - mondta kicsit letörten a lány. - Most viszont nézzünk szét a templomban, van ott is néhány érdekesség!
Ezután körbejárták a szerzetes templomot, ami szintén lenyűgözte Daizo-t. Késő este volt már, mire visszatértek. Daizo nem szerette volna, ha Hana egyedül kóborol éjszaka, ezért hazakísérte. Azonban a lány is hasonló véleménye volt, így abban egyeztek meg, hogy együtt alszanak.
Szinte hangtalanul lopakodtak a Shuchou kastélyban, azonban arra nem számítottak, hogy Yang már várni fogja őket.
- Jó estét fiatalok! - köszöntötte őket. - Nincs túl késő?
- Elnézést apa, de kicsit elhúzódott a séta a templomban! - szólalt meg a lány izgatottan.
- Jó estét! - köszönt vissza Daizo, majd meghajolt.
- Apa, ma este itt aludhat Daizo?
- Hát, nem is tudom. Mit akartok még csinálni ilyen későn?
- Amit este szokás! - vörösödött el a lány mérgében. - Mondtam, csak itt aludna!
- Rendben van, de akkor aludjatok! Ha bármit meghallok, akkor számíthattok arra, hogy bemegyek a szobádba!
- Jól van na! - mondta a lány idegesen, majd megfogta Daizo kezét és a szobája felé rángatta. - Mi csak aludni szeretnénk, fárasztó volt a mai nap!
Yang már nem tudott válaszolni, ugyanis a lány mérgében nagyon gyorsan beráncigálta a fiút a szobájába. A Shuchou még hallgatózott pár percig, de mivel nem hallott semmit így a szobájába ment és elaludt.
Másnap olyan dél lehetett, amikor Hana és Daizo elhagyták a palotát. Azonnal a Vendégváróba siettek, ahol a társai egy rossz hírrel köszöntötték. Sajnos eljött az ideje, hogy visszatérjenek Kirigakure-be. A fiú nagyon gyorsan összepakolta a holmiját, majd Hana-hoz sietett. Utoljára még sétáltak egyet a szigeten, majd kimentek a kikötőbe.
- Remélem még találkozunk! - mondta a lány.
- Én is. Megpróbálom úgy intézni a dolgokat, hogy jöhessek még. Amint tudok, jövök!
Még utoljára megölelték egymást, majd Daizo felszállt a hajóra. Pár percet még várakoztak, de utána elindultak, hogy visszatérjenek Kiri-be.